2014. augusztus 13., szerda

Fukuyamának üzenjük

Ritkán fordul elő, hogy valamit olyan fontosnak találjak, hogy egynél több blogbejegyzést is szenteljek neki. Orbán Viktor tusványosi beszéde ilyen fontosságú. Egyfelől, mert végre sikerült elérni, hogy olyan személyiségek is foglalkozzanak velem, akarom mondani a beszéddel, mint Francis Fukuyama. Másfelől, mert remekül megmutatkozott a világuralmi erők perfiditása és erőszakossága.

Kezdjük egy színtiszta logikai levezetéssel. A magyar nép kétszer adta meg Orbán Viktornak a teljhatalmat, hogy azt csináljon, amit akar. Igaz, vagy sem? Igaz. Teljhatalommal rendelkező személyiségként joggal gondolkodhat el azon, hogyan kellene megváltoztatni az országot, hogy a magyarságnak jó legyen. Igaz, vagy sem? Igaz. És ha azt látja, hogy a magyarságnak a liberális demokrácia semmi jót nem hozott, hanem csak töpörödést, szegényedést, lecsúszást, létpusztulást hozott, akkor joggal vetheti fel, hogy mi inkább egy, a nemzetkarakterünkhöz jobban illeszkedő rendszert kísérleteznénk ki szociálisan.

Igaz, vagy sem? Igaz.

Ezen bizonyítás után haraggal vegyes szomorúsággal kell látnunk azt nekem meg Orbán Viktornak így együtt, hogy a világerők meg akarják dönteni a hatalmunkat. Hát mi végre, kérdem én? Milyen alapon? Csak azért, mert Francis Fukuyama írt egy könyvet, attól még Magyarországon, ebben a pillanatban még lehet úgy, hogy nekünk (nekem meg Orbán Viktornak) jobban megfelel egy, a magyar nemzetkaratkterhez jobban illő, a magyar nemzetstratégiát jobban szolgáló, szakrálisabb rendszer.

Innen üzenem tehát Fukuyama úrnak, hogy söpörjön a maga portáján. Ha már a világerők nem adták meg a magyarságnak, ami jár, akkor hadd dolgozzunk mi itt a Kárpát-medencénkben azon a magunk sajátos magyar útján, hogyan szerezhetjük meg a méltó élethez szükséges létforrásokat. Hogyan osztjuk el a hazaárulás díját olymódon, hogy az a megalázott és megnyomorított magyar tiborcoknak végre elhozza a méltó életet. Méltó élet alatt nem azt értem, hogy több legyen a lakás meg az autó, de végre felemelhetné a magyarság a fejét, lehetne valami, amire büszke lehet.

Mondjuk a pozsonyi csatára.

Ezt ne akarja tőlünk elvenni, Fukuyama úr.

Vagy különben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése