Mekkora lett a csalódásom, amikor kimentek a tankok, bejöttek a bankok és az új birodalmi helytartók magával hozták a saját gazdasági elméleteiket is! A termelési módok elmélete helyett nem dolgozhattam ki a Szakrális Pénz elméletét, hanem a fiatal agyakba a hasznossági függvényt töltötték, amiről a Tudomány már rég kimutatta, hogy se a Szakralitást, se az Ökosámánizmust nem veszi figyelembe. Amikor pedig a tankönyvtől eltérve az Igazságot próbáltam volna az elsőéveseknek tanítani, megmutatkozott a szennymédia elembertelenítő hatása. Ahelyett, hogy az elsőévesek fellázadtak volna és kőtörő kalapácsot fogva beverték volna a Birodalom rémerődeinek a kapuját, flegma módon csak azt kérdezték, hogy most az Igazságot mondják-e vissza a vizsgán vagy a tankönyvet.
Hát hogyan tudná egy elsőéves megérteni, hogy a társadalomtudományokban csak vélemények vannak? És ha én állok a katedrán, az azt jelenti, hogy az én véleményem a hivatalos Igazság, amit meg kell tanulni? Ez is csak azt mutatja, milyen nehéz harcolni a neoliberalizmus ellen. Amikor az ember végre ott áll a hatalmi pozícióban, hogy megmondhassa a fiatal agyaknak, mi az Igazság mostantól kezdve, akkor felbukkan egy tankönyv és mindent tönkretesz.
Akkor veszítettem és a fiatal agyakba a Corvinuson ügyködő birodalmi kollaboránsok továbbra is a neoliberális badarságot töltötték. Vissza kellett vonulnom egy olyan menedékbe, ahol a hallgatók nem kérdeznek annyit és ott kellett a Harmadik Út Professzorává válnom. Most azonban, hogy a gazdasági szabadságharc végre kézzel fogható eredményeket hoz és bebizonyosodott a Szivattyúelmélet igazsága, most újrajátszhatjuk a meccset.
Már csak a tankönyvet kell megírjam, hogy a múltkori felsülést elkerüljem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése